NSC Scientist

A kezdőképen, most kivételesen, két látszólag egyforma számológépet mutatok be. Kívülről mindkettő a Híradástechnika Szövetkezet által 1976-ban és 1977-ben összeszerelt TK-1023-as. A bal oldali az eredeti, ahogy az alábbi kép is szemlélteti. A jobb oldali belső részét némiképp átalakítottam. Hat ilyen számológépet gyűjtöttem be az utóbbi években. Ezek közül egy, a képen is látható, ami jól működik. A többinek kisebb, de inkább nagyobb bajai voltak. Szerencsére a kijelzők többsége működőképes volt. A hibás kalkulátor IC-ket viszonylag könnyen le lehetett cserélni egy PIC18F47J13-as mikrovezérlőre. “Csak” egy apró nyomtatott huzalozású lemezt (NYÁK-nak is szokták nevezni.) kellett tervezni a PIC alá. Az eredeti CPU (MM5758N) PMOS áramkör, amely 9V feszültségről működik, de a kijelző meghajtó IC-k felé csak TTL szintű jeleket küld. Ez tette lehetővé, hogy egy alacsony feszültségen működő PIC-et használjak a készülékben.

Az  új számológép így:

  • sokkal gyorsabb,
  • sokkal pontosabb,
  • kisebb áramfelvételű lett.

A kalkulátor programját PIC assembly-ben írtam. 90%-ban megegyezik a Kalkulus programjával. Szerencsére ez a gép is RPN szervezésű (Reverse Polish Notation: Fordított Lengyel Szervezés), mint ahogy a Kalkulus is.

Egy amerikai gyűjtőtárs, Mike Sebastian, ( http://www.calcinfo.com ) már jó régen kifejlesztett egy módszert a tudományos számológépek pontosságának ellenőrzésére, mérésére. Csak azoknál a gépeknél alkalmazható, melyek kiszámolják a trigonometrikus függvényeket és azok inverzeit is. A művelet: arcsin (arccos (arctan (tan (cos (sin (9) ) ) ) ) ).

Egyszerűbben, a billentyű-lenyomásokkal: 9, sin, cos, tan, arctan, arccos, arcsin (Az arc néhány gépnél az inv vagy a 2nd billentyűvel helyettesítendő.) A kezdőképen a két gép ennek a tesztnek az eredményeit mutatja.

 

 

Közelkép az “új” kalkulátor IC-ről (PIC18F47J13)

A nagyobb gondot a javítás során a billentyűzet hibái okozták. Az aranyozott rézfólia levált a hordozójáról, a hajlékony hordozó szétszakadt stb.) Hogy jól működő gépet kapjak teljesen új billentyűzetet kellett csinálni. Az eredmény az alábbi képeken látható.

 

Utolsó módosítás: 2021. 11. 23.